Haenyeo

A közeli fövenyen fehér hullámok törnek meg, egy asszony féloldalt támaszkodva ül. A vízből kijött test egy pillanatra a szárazföldön pihen. Bőr, homok és tenger ugyanabba a fénybe merült. Ha frissen felvitt szín volna, tisztább és könnyebb lenne. De ez a szín hosszan kapta a napot, kibírta a szelet, és kifakult. Egy fény volt, de benne sok idő rétegződött egymásra. Oly mélyen, mint a vizek, amelyeken ez az asszony átkelt. A mélység nem a sötétedéssel jön. Csak a hosszú kitartás és kifakulás végén születik meg.