Szántás

A mezőn egy vörös nap homályosan szétterül. Alatta száraz ágak állnak egy sorban. Ember és ökör a föld színébe merülve egy testnek látszik a talajjal. Nem lehet elválasztani, ki szánt és kit húznak. Ugyanazt a napot szántják mindketten. Ebben az egy jelenetben benne van minden szín, amit eddig láttunk. A szín, amely nem halt meg, hanem kitartott; a szín, amely nem földdé, hanem idővé lett; a szín, amely mintha eltűnt volna, mégis a végsőkig lélegzik. Ez az a szín, amelyet az nyert el, ami ezen a földön sokáig kitartott. A száraz fű színe élő szín, amely az élet hosszú kitartása után is végül megmarad.