Szertartás a tenger istenének

A meghajlás égnek és tengernek szól,
de a szem újra meg újra a távoli csónakot keresi.
Az imádság az istenhez megy.
A szív a csónakhoz.
Egyetlen emberben két hely felé válik szét.
A kis csónak
a határt átlépő ember dolga.
Ez a szikla az a hely,
ahol biztonságos útjáért könyörögnek.
Mindent elkért, amit csak kérhetett.
Mégsem nyugszik a szíve,
és az ima után sem
tér vissza a szeme a tengerről.
A végtelen tenger és a magányos föld között
egyetlen fohász köti össze az eltávozottat
azzal, aki maradt.

A legrégibb dolog,
amit ember emberért tehet:
így összetenni a két kezét.