Ieodo

Minden kék.
Az ég és a tenger
egyetlen színné hűlt.
A part száraz ágai
összegabalyodva fekszenek,
szorosan a földhöz simulva.
Egy életen át érte őket a szél,
nyoma ott maradt a testükben.
Messze, a tenger közepén
egy sziklás sziget
apró pontként lebeg,
elérhetetlenül.
Nevezhetnénk ezt
tájnak.
De a szél túl közel van
ehhez.
Észrevétlenül meglebben ruhánk szegélye,
és kihűl a leheletünk.
A néző
nem áll a kereten kívül.
Már belépett
a nedves ágak közé.
A fūdo, egy hely éghajlata és jellege,
nem olyasmi, amit messziről szemlélünk.

Benne állunk,
ugyanazt a szelet fogadjuk,
és együtt hűlünk ki.
A sziget még messze van.
De a szél
már itt van.