Párbeszéd

Az egész képfelület száraz fűszínű.

Középen egy fa áll. Minden ága egyfelé hajlik, és elárulja a láthatatlan szél irányát. Ha most nem is fúj, a hajlás minden korábbi szélről beszél.

Alatta, a dombon egy ló és egy összegörnyedt ember. Közel vannak, de nem szólnak egymáshoz. A ló futhatna, mégsem fut; az ember felállhatna, mégsem áll fel. Elmehetni, mégis maradni. Ilyen a társ szíve.

Messze, a látóhatár alatt kis csónak halad, és egy madár alacsonyan repül. Az ég és a tenger ugyanabba a fénybe merül.

A képen az ember és a ló ugyanazt a szelet fogadja, ugyanott marad, és együtt görnyed. Nem magyarázzák egymást. Csak együtt tartanak ki ugyanazon táj és éghajlat közegében.

Párbeszédet nemcsak a szánkkal folytatunk. Együtt fogadni ugyanazt a szelet. Együtt járni át ugyanazt a csendet. Szavak nélkül is párbeszéd ez. Talán a legmélyebb párbeszéd a szavak nélküli.