Vágyakozás

A száraz fű színű este alatt
ember és ló egymásnak támaszkodva
nézi a látóhatár szélét.
Hosszú lélegzet és rövid sóhaj
keveredik ugyanabban a levegőben.
Aki a látóhatáron túlra ment,
többé nem látszik.
De attól, hogy nem látszik,
az emlék még nem tűnik el.
A távolodó csónak
összeköti az itteni világot és az ottanit,
a mát és az örökkévalót.
A sóvárgás talán
a csend ideje,
amelyben az elmentet a szívünkben felállítjuk,
és együtt őrizzük vele.

A csendben
tisztább lesz az este.