Tájfun

Fent súlyos vonal választja el eget és tengert. Fölötte kis csónak lebeg. Lent alacsony zsúpfedeles ház és lehajtott fejű ló. A szél már elvonult. A kép csendes. De a végigsöpört fű szálaiban, a lenyomott tetőben, a meggörbült hátban ott marad az emléke. A csend még nem gyógyulás. Attól, hogy nem látszik, a nyomok még nem gyógyultak be. Az ember teste sem más. A vihar után is ott marad valahol benne a szél. A mintha mi sem történt volna álló ember háta valójában a legtöbbet mondja el. A szél eltűnik, de a hely, amely kibírta, sokáig emlékszik.