Varjak a kőfalon

A kőfalon
varjak ülnek sorban.
Mind másmilyen,
mégis mind ugyanazt a tengert nézi.
A látóhatár szélén

egyetlen kis csónak.
A szárazföldön sok a társ,
a tengeren csak egy van.
A nap homályos,
a csónak egyre távolodik.
A varjak nem kárognak.
Csak nem hagyják el a helyüket.
A várakozás talán az,
hogy az ottmaradtak együtt
nézik a tengert
azért az egyért, aki egyedül ment el.