Artwork text
A látóhatár inog.
A világ támpontja inog.
A föld,
a ház,
a csónak —
minden hullámzik, mintha elvesztette volna a helyét.
Középen
egy alak áll,
botjára támaszkodva.
Nem mintha
nem inogna.
De az ingásban sem
felejti el,
hová kell néznie.
Nem követi
az induló csónakot.
Amit néz,
az a csónak célján túl van:
az üres látóhatár,
amelyhez még semmi sem ért hozzá.
A látóhatár nem vég.
Az a hely, ahol a látható világ
és a még el nem jött világ
összeér.
Létezni
nem azt jelenti,
hogy szilárd támponton állunk.
Azt jelenti, hogy amikor a támpont inog,
tekintetünket
nem arra emeljük, ami elmúlt,
hanem arra, ami közeleg.
Így
áll az ember
az inogó világban.
Key context
Byun Shi-Ji koreai modern és kortárs festő volt, aki Jeju Fūdoját nem háttérként, hanem a létezés feltételeként festette meg. A magány, a várakozás, a szél és a száraz fű színe glokális koreai modernizmussá áll össze művészetében, amely helyhez kötött és mégis a világ felé nyitott.