Önarckép

Fiatal arc lebeg a sötét háttér előtt. Hátrafésült haj, fekete öltöny, kissé félrecsúszott nyakkendő. A szem nem néz szembe. Néz valamit, mégis egy távoli, nem itteni hely felé fordul. Abban a szemben együtt van a még ki nem mondott álom és a fiatal évek szomorúsága. Az ajkak szorosan zárva, de mögöttük ott rejlik a sok szó, amelyet még meg kell festeni. Idegen földön csendben nézi a saját arcát. Az elhagyott hely és a még el nem ért hely között ecsettel állítja fel önmagát. Nem a fiatalkori külsőt festette meg. A világba egyedül vetett létezésének első arca ez. A sóvárgás már elkezdődött — abban a félrenéző tekintetben.

Akkor még nem tudta, hogy ez az arc egyszer az üres mezőn magányosan álló öregember arca lesz. A szeme azonban már azt a távoli helyet nézte.